HungaroMet: 2023. április 4. 13:17
Visszatérnek a hajnali fagyok
Időjárási frontok sorozata okozott változékony, igazi áprilisi időjárást az elmúlt napokban. Sokfelé öntözték záporok a szépen fejlődő őszi vetéseket, így a talajok felszín közeli része átnedvesedett. A hét elején azonban erős szél kíséretében ismét igen hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg árasztotta el térségünket, így az éjszakai fagyok csak átmenetileg szűntek meg, a következő napokban ismét erős, a szélvédett tájakon akár -5 fok körüli fagyok okozhatnak újabb károkat a gyümölcsösökben.
HungaroMet: 2023. március 30. 11:34
Fagykárok a gyümölcsösökben
Hőmérsékleti hullámvasúton jár időjárásunk, ami tavasszal gyakori eset. A délies áramlással érkező meleg légtömegben 20 fok fölötti maximumok alakulnak ki, míg az ezt követő sarkvidéki eredetűben hóesés és éjszakai fagyok jönnek. Az elmúlt három éjszaka előfordult -1, -7 fokos fagyok súlyos károkat okoztak elsősorban a csonthéjasokban, főleg a kajsziban. Esővel az ország döntő részén nagyon jól állunk, kivétel ez alól az északnyugati országrész, amely a Hajnalka napi, szinte saját légörvényünk markáns csapadékából is jórészt kimaradt. A folytatás hasonló, bolondos, immár áprilisi időt ígér: az átmeneti felmelegedés után újabb lehűlés, több-kevesebb csapadék és a jövő héten újabb fagyok érkeznek.
HungaroMet: 2023. március 23. 13:34
Esőkkel kísért lehűlés
Az elmúlt egy hét nagyrészt száraz, de egyre melegebb időjárása kedvezett a tavaszi munkáknak, és a vegetáció gyors fejlődésének, ugyanakkor a talajok felszín közeli rétege sokat száradt a múlt hét közepi esők óta. A folytatásban azonban a már kritikusan száraz északnyugati tájakra is érkezik eső, amihez lehűlés is társul. Szombaton csak pár fokkal, majd hétfőtől jelentősen visszaesik a hőmérséklet, keddtől pedig az éjszakai fagyoktól is védeni kell a virágzó gyümölcsfákat.
HungaroMet: 2023. március 16. 12:42
Jobbára száraz, egyre enyhébb idő a kajszi virágzására
Idén eddig a márciust nem az előző két évre jellemző száraz és hideg északkeleties áramlás határozza meg, nyugat felől gyakran érkeznek időjárási frontok fölénk. Kedden-szerdán is érkezett egy, melynek csapadéka rendkívül jól jött mezőgazdasági szempontból, főként az ország északi felében. Északnyugaton és a középső országrészben egyre nagyobb szükség lenne további csapadékra, azonban a jövő hét közepéig számottevő mennyiség nem valószínű. A folytatásban ugyanis nagyobb részt száraz, napos idő várható, a kezdeti fagyos éjszakák után enyhül az idő és a jövő hét közepére már 20 fok közelébe emelkednek a maximumok.
HungaroMet: 2023. március 9. 13:37
Marad a változékony kora tavasz
Az elmúlt tíz napban főként a déli országrészben fordultak elő esők, záporok, melyek megöntözték a talajt, pedig az ország többi részén is ráférne egy jó locsolás az őszi vetésekre. A hőmérséklet jellemzően az ilyenkor szokásos értékek körül alakult, az idén a természet nem jár olyan sokkal előrébb az ilyenkor szokásosnál, mint a tavalyi évben. A folytatás is változékony, kora tavaszi időt ígér, főként ma és holnap, majd a jövő kedden többfelé esőkkel, záporokkal.
HungaroMet: 2023. március 2. 13:01
Változékony kora tavasz
Bár szép tavaszi napok az elmúlt egy hét során is előfordultak, és ezen a héten még várhatók is, a télnek ilyenkor még bőven van ereje. A hét végén ugyanis újabb lehűlés várható, a jövő héten pedig az eső mellett hó is hullhat. A vegetáció egy része már fejlődésnek indult, a hideg a jövő héten a fejlődést visszafogja. A várható csapadék az ország déli területeinek kivételével már jól jönne az őszi vetésekre, hiszen a február nagy területen meglehetősen szárazra sikerült.
HungaroMet: 2023. február 23. 11:56
Még nincs vége a télnek
A mögöttünk álló egy hétben ismét tavasziasra fordult időjárásunk, a február eleji megtorpanás után újra fejlődésnek indult a vegetáció, de egyelőre még nem köszönt el végleg a tél. Az idén igaznak bizonyul a népi megfigyelés, miszerint „Jégtörő Mátyás, ha nem talál, csinál”, vagyis egy szombaton átvonuló hidegfront mögött vasárnaptól egy pár napra még visszatér a télies idő.
HungaroMet: 2023. február 16. 12:10
Enyhe, szeles idő
Az elmúlt napok fagyos éjszakái, a talaj fölső rétegének átfagyása a kórokozókat és kártevőket kissé megtizedelte, de tartósabb hidegre lett volna szükség a nagyobb tisztuláshoz. A folytatásban jelentős enyhülés érkezik megerősödő nyugatias széllel. Csapadék többször is, de nem sok valószínű, így tovább szárad a talaj fölső rétege, egyre jobban visszahúzódik a belvíz, viszont a szárazfű tüzek kockázata is megnő.
HungaroMet: 2023. február 9. 13:51
Enyhül a kemény hideg
A tél eddigi leghidegebb időszaka köszöntött be vasárnap, a hét eleje óta hajnalonként sokfelé -7 és -10 fok közé hűlt a levegő, de napközben, a gyakran napos időben már jellemzően 0 fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A kemény éjszakai fagyokra nagy szükség van a növényvédelemben, sőt még legalább egy hét ilyen fagyos időszak lenne jó a kártevők és kórokozók számottevő gyérüléséhez. Szombattól azonban enyhül az idő, néhány fokkal melegebb nappalokra és kevésbé fagyos éjszakákra számíthatunk számottevő csapadék nélkül.
HungaroMet: 2023. február 2. 11:56
Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet
A januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, mely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult. Ennek következménye a jóval kevesebb csapadék és átlag körüli hőmérséklet. A hét végétől ismét átalakul a légköri áramlási rendszer hazánk fölött: tartósan északias áramlással jelentős lehűlés érkezik kemény éjszakai fagyokkal, napközben is csak fagypont közeli hőmérsékletekkel.