2024. december 4. szerda
Elemzések, szöveges előrejelzések

HungaroMet: 2024. augusztus 26. 14:19

Tovább szomjazik a vegetáció

Az elmúlt egy hét meleg, nagyrészt száraz időjárása tovább fokozta a július eleje óta tartó szárazságot hazánkban. Jelenleg az ország kétharmadán tapasztalható súlyos vagy nagyfokú aszály. Bár nyári kapás növényeink terméskilátásain már egy kiadós eső sem segítene, a repce lassan aktuálissá váló vetéséhez óriási szükség lenne a csapadékra. Számottevő mennyiségre azonban az előttünk álló egy hétben is csak kevés helyen van esély, a meleg, száraz idő folytatódik a nyár utolsó hetében is, elszórt záporok, zivatarok kedden és a hétvégén fordulhatnak elő.

A mögöttünk álló hét első felében helyenként még előfordultak záporok, zivatarok, de az ezekből hulló csapadék csak kisebb foltokban haladta meg a 10 mm-t. A hét második felében anticiklon alakította időjárásunkat, és országszerte száraz idő volt az uralkodó. (1. ábra) Az elmúlt harminc napban záporos és száraz időszakok váltakoztak, az Alföld déli és középső részén nagy területen még 10 mm sem esett, 30 mm-t meghaladó csapadékösszegeket pedig főként az ország északnyugati felén mérhettünk (2. ábra). Ahogy a július, úgy az augusztus is mintegy 20-60 mm-el szárazabb volt a sokéves átlagnál (3. ábra), és bár júniusban még bőven volt eső, mostanra a 90 napos csapadékösszeg is nagy területen mutat 60 mm-t meghaladó hiányt az ilyenkor szokásos mennyiségekhez képest (4. ábra). Az augusztus közepén jelentősebb csapadékot kapott északi, keleti és délnyugati tájakon a talaj felszín közeli és középső rétege még kellően nedves (5. ábra), a fél méternél mélyebb réteg azonban csaknem országszerte kritikusan száraz (6. ábra), az Alföldön és a Dunántúl jelentős részén pedig a teljes felső egy méteres réteg 30%-nál kevesebb nedvességet tartalmaz a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában (7. ábra). Az aszály területi kiterjedése és mértéke egyaránt növekedett az egy héttel ezelőtti állapothoz képest.
A hőmérséklet a múlt hét közepén átmenetileg visszaesett a hét eleji és végi értékekhez képest. Csütörtökön országszerte 30 fok alatt maradtak a maximum értékek, péntek hajnalban pedig északkeleten 10 fok közelébe hűlt a levegő. Péntektől azonban visszatért a hőség 35 fok körüli csúcsértékekkel, éjszakánként pedig 15-20 fok körül alakult a hőmérséklet.

A vegetáció körülbelül három héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátesz a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok a növényszáradás fenológiai fázisában járnak, utóbbi növény a legtöbb helyen már teljesen elszáradt, a napraforgóban még több a zöld levél (8-9. ábra). A legfrissebb műholdas mérések alapján az NDVI index növényspecifikus éves menetében a 2022-es rendkívüli aszálynál sokkal jobb a helyzet, de az ideálistól nagyon messze vannak az állományok. Az évi maximális zöld tömegben is elmarad az idei év az optimálistól, és főleg a kukoricánál látványosan hamarabb kezdődött a növényszáradás. A virágzás és a szemképződés fázisában sajnos még az átlagos csapadékmennyiség sem hullott le, a tartós aszály és hőség miatt az öntözés nélküli állományokban igen gyenge termésátlagok várhatók.
Lassan időszerűvé válik az őszi káposztarepce vetése is, amihez a talaj nedvességviszonyai csak az északi országrészben kielégítők, az Alföld jelentős részén azonban igen száraz, poros a vetés által érintett talajréteg.

Az elmúlt héten csak a hét első felében voltak hosszabban vizes növényállományok, a hét második felének száraz időjárása mellett a levélnedvesség időtartama és a párás időszakok hossza is elenyészően alacsony volt, ami a gombás megbetegedések kialakulásának nem kedvezett.

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeink a július legvégére, augusztus első dekádjára vonatkozó állapotot mutatják. Az index értéke az évszaknak megfelelően még magas, de egyre csökkenő tendenciát mutat. A természetes vegetáció gyors ütemben veszít zöld tömegéből, az aszály miatt már az erdőkre is jellemző ez a folyamat, szántóföldi növényeink pedig már júliusban száradásnak indultak. A természetes száradást a csapadékhiányos időjárás tovább gyorsította. Az anomália térkép már igen jelentős területen, főként az Alföldön és a Dunántúl keleti tájain mutat az átlagosnál jóval kevesebb zöld tömeget, ami az aszály következménye.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 1420 és 1590 foknap között alakul (10. ábra), és tovább nő a különbség a hűvösebb nyugati és északi tájak valamint a melegebb délkeleti területek között. A jelenlegi hőösszeg értéke a tavalyinál igen jelentősen, északkeleten 160-200, míg máshol 220-290 foknappal, a sokéves átlagnál pedig 150-240 foknappal magasabb. Mindez azt jelenti, hogy a vegetáció a szokásosnál három héttel előrébb jár a fejlődésben.

A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Kaposvár és Miskolc körüli területre vonatkozó agrogramokon* (11. és 12. ábra). Az idén a meleg tél-végi, kora tavaszi időjárás miatt a szokásosnál hamarabb érte el a talajhőmérséklet a 10 fokos küszöbértéket, ezért a kukorica vetése is korán elkezdődhetett. A talaj felszínközeli része azonban főként az Alföldön és a Dunántúl keleti felén rendkívül száraz volt egészen április közepéig, így a magágy előkészítése és a vetés sokfelé poros, igen száraz talajba történt. Április közepén fordult csapadékosra, az időjárás, de az Alföldön csak a hónap harmadig dekádjában esett számottevő mennyiség, ami a korai fejlődéshez biztosított kellő mennyiségű nedvességet. Április végén és május első felében azonban az Alföldön és a Kisalföldön többfelé ismét szárazra fordult az idő, a talaj fölső rétege nagyon kiszáradt. Számottevő csapadék május második felétől érkezett, eső, majd kiadós záporok növelték a talaj nedvességtartalmát, segítették az állományok növekedését. A zivataros idő június első két hetében is folytatódott, a felhőszakadásokkal érintett területeken átmeneti belvíz is előfordult. Június második felében a több napos száraz időszakokat heves zivatarok zárták le, helyenként újabb felhőszakadásokkal, jégesővel. Júliusban csak elszórtan alakultak ki kisebb foltokban záporok, az egész hónapra a száraz idő volt a jellemző, főleg az ország középső részén fogyott el a talajban rendelkezésre álló nedvesség. A virágzás és a szemképződés fázisában az aszályos területek kiterjedése és annak mértéke egyre növekedett, az állományok főleg a középső országrészben kezdtek szenvedni a szárazsággal párosuló nagy hőség miatt. Augusztus első felében sem enyhült az aszály, megkezdődött a kényszerérés, a növények elszáradása. A hónap közepén ugyan többfelé öntözték záporok az állományokat, a terméskilátásokon ez már nem sokat segített. A tenyészidőszak során eddig lehullott csapadék mennyisége 100-200 mm-el marad el az optimális értéktől, annak mindössze felét, kétharmadát kapták meg az állományok.
Az április eleji meleg után a hónap közepén tartósan lehűlt az idő, mely nem kedvezett az állományok fejlődésének. A hónap végén ismét emelkedett a hőmérséklet, majd májusban a tartósan meleg, de nem forró idő kedvezően hatott az állományok növekedésére. Június elején is folytatódott a meleg, de nem forró, tehát ideális nevelő idő. Az első két, viszonylag rövid ideig tartó nyári hőhullám június második felében érkezett, melyet a talajban rendelkezésre álló nedvesség miatt még többnyire jól viseltek az állományok. Július első felében a harmadik hőhullám már tartósabbnak és forróbbnak is bizonyult, helyenként a 40 Celsius fokot is meghaladta a napi maximumhőmérséklet. A napraforgó virágzását is lerövidítette a forróság, és az azt követő időszakban is csak átmeneti enyhébb időszakok fordultak elő. Augusztus második dekádjában ismét visszatért a kánikula. A hőösszeg jelenleg országszerte kissé meghaladja az optimális értéket.

A héten is folytatódik a meleg, nagyrészt száraz idő. Elszórt záporok, zivatarok kedd reggelig főként a Dunántúlon, majd kedden napközben a keleti és a középső országrészben fordulhatnak elő. A hét közepén országszerte száraz időre van kilátás, majd a hétvégén kissé nő a záporok, zivatarok esélye. Összességében azonban hazánk túlnyomó részén tovább szárad a talaj, és az aszály fokozódása várható. A hőmérséklet a hét elején több hullámban átvonuló gyenge hidegfront hatására eleinte 1-2 fokkal visszaesik, de a hét közepétől ismét 31-36 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk, éjszakánként pedig marad a 15-20 fok.

A napi munkák tervezéséhez, a rövid távú döntéseknél érdemes a legfrissebb méréseket, és a folyamatosan frissülő előrejelzéseket figyelemmel kísérni a HungaroMet honlapján, mert ezen elemzésünkben csak vázlatosan írjuk le a várható időjárást. A tíz percenként frissülő radar adatok mellett az előrejelzések, valamint itt az agrometeorológiai oldalon a speciális elemeket tartalmazó, folyamatosan frissülő, meteorológiai elemenkénti bontásban csoportosított térképes előrejelzések sok hasznos és jelen szöveges elemzésnél frissebb információt adhatnak. Az időjárás aktuális és várható alakulásával kapcsolatban telefonos információs szolgáltatásunk (06 90 603421), és Meteora mobil alkalmazásunk is rendelkezésre áll.

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Nonprofit Zrt. az agro.met.hu oldalán a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény által előírt, mezőgazdasági káresemények termelői bejelentésének alapját képező információkat jelenít meg (agrárkár-enyhítés). A rendszer a HungaroMet mintegy 120 automata mérőállomásán, továbbá közel 500 csapadékmérő állomásán mért adatai alapján működik. Az aszály jogszabályban előírt feltételeinek megállapításához földfelszíni méréseink mellett a radaros csapadékmérést is felhasználjuk, amivel pontosabb képet kapunk a csapadékhullás területi eloszlásáról.

Készült: 2024. augusztus 26.

* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).


1. ábra
5 napos csapadékösszeg 2024. augusztus 23-ig (mm)


2. ábra
30 napos csapadékösszeg 2024. augusztus 25-ig (mm)


3. ábra
Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2024. augusztus 25-ig (mm)


4. ábra
Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2024. augusztus 25-ig (mm)


5. ábra
Talajnedvesség a talaj felső fél méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. augusztus 25-én (%)


6. ábra
Talajnedvesség a talaj 50-100 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. augusztus 25-én (%)


7. ábra
Talajnedvesség a talaj felső egy méteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2024. augusztus 25-én (%)


8. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Dunántúl délkeleti részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


9. ábra
Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során napraforgó táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva


10. ábra
Az április 1-től kukoricára számolt hőösszeg 2024. augusztus 25-én (foknap)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Kaposvár térségére 2024. augusztus 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)


11. ábra
Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2024. augusztus 25-ig (részletes magyarázat a szövegben)